Digitális HázimoziSzép ház

Digitális Házimozi | 2014. Február 16., Vasárnap 08:00

Szép ház
Egy szakértelemmel megtervezett, igényesen megépített és ízlésesen berendezett házba látogatni mindig nagy élvezet, ezt bizonyára Önök is tapasztalták. A házimozi és hifi megszállottak, mint lapunk újságírói kicsit más szemmel néznek körül...

 

 

Igazából akkor emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, amikor azt tapasztaljuk, hogy minden körülmény, részlet megfelel a minőségi zenehallgatás és filmnézés követelményeinek. A Házimozi Stúdió installációi maximálisan megfelelnek ezeknek, amit alábbi riportunk – ahogy az eddigiek – igazol.

 

Lassan szinte megszokottá, általánossá válik, hogy nem csak moziszobát, vagy annak kinevezett nappalit szerelnek fel mindenféle földi jóval az erre szakosodott cégek, hanem az egész házat behangosítják, úgynevezett multiroom rendszert építenek ki. Az építést tessék szó szerint érteni, ugyanis csak úgy lehetséges szinte láthatatlanná tenni az alkotóelemeket, hogy a ház félkész állapota környékén kezdik meg a munkát. A hangszórók és a kezelőpanelek elhelyezése, valamint a kábelezés képezik a legfőbb feladatokat. Mindez csak abban az esetben valósulhat meg tökéletesen, ha a ház tulajdonosa már az épület tervezéskor felveszi a kapcsolatot a Házimozi Stúdió szakembereivel. Így történt a mostani látogatásunk helyszínéül szolgáló épület esetében is, megálmodtak egy nyolczónás NuVo rendszert.

 

nappali-pio-plasma_600.jpg

 

Eközben házigazdánknak megtetszettek a multiroom berendezések esetében magától értetődő, a házimoziban még csak mostanában divatossá váló, elterjedőben lévő, rejtett, falba, mennyezetbe épített hangszórók. Ebből egyenesen következik, hogy a nappaliban kialakítandó 5.1-es hangsugárzó rendszert is ilyen formában képzelte el. A Speakercraft AIM Cinema One front és LCR One center elemeit a bútorzatba applikálták, előlapjukat olyan festéssel borították, hogy a híres Sasszem felügyelőnek is több napi nyomozásába telne, mire rájönne, hogy az egészet nem egy időben és helyen gyártották. A NuVo AP18cLCR surround hangszórókat pontosan a többi multiroomos társukkal megegyezően, az összes helyiség plafonjának szélén körbefutó, a klímaberendezés légcsatornáinak és számtalan spotlámpának helyt adó álmennyezetbe süllyesztették. A Velodyne SPL1000R típusú aktív szubláda sem látható, a kanapé mögötti szekrényben találtak számára remek munkahelyet.

 

nappali-v_szonnal-ok_.jpg

 

A házimozihoz még szükséges további alkotóelemek, az Arcam DVD135 és az AVR300 rádióerősítő a centersugárzó két oldalán helyezkednek el egy Twix médialejátszó társaságában, melyben 1 TB-os merevlemezen sorakoznak a néznivalók. A mindennapos tévénézéshez egy Pioneer Kuro plazmát függesztettek a falra, ami elé mozizáskor és az érdekesebb tévéműsorok megtekintéséhez, 244 centi széles, motoros mozgatású Cinemaster vetítővászon ereszkedik le. A SIM2 Domino 80 típusú vetítő ugyancsak rejtekhelyen végzi feladatát, még fényképet sem tudtunk róla készíteni, viszont ez a lehető legelegánsabb megoldás. Az egyébként is csekély működési zajból semmi nem jut el a házimozi közönségéhez, és a belsőépítész/lakberendező, no meg a ház asszonya sem dőlnek a kardjukba, amiért megbontja valami az általuk megálmodott egységet. Ne aggódjon senki, a D80 fénye azért elő képes törni, méghozzá nem is akármilyen minőségű képet varázsolva a vászonra.

 

A házimozit és a NuVo multiroom rendszert is képes vezérelni egy kétirányú aktív kapcsolattal a Philips Pronto 9600 távirányító, még a zeneszerveren lévő dalok is böngészhetőek és kiválaszthatóak az LCD képernyőről, ami nem kis fegyvertény a telepítő szakik részéről. Kényelem a köbön!

 

A ház szuterénjének egyik helyisége ad otthont a NuVo elektronikáinak, a Grand Concerto központi egységnek, az M3 zeneszervernek és a T2 típusú kettős rádióvevőnek. Ezeket a hangosítandó zónák nagy száma – összesen nyolc - miatt, kiegészítették egy további végfokkal. A wellness terem kivételével – ahol négy hangszóró teszi a dolgát – mindegyik szobában egy pár 20 centis AccentPlus1 bújik meg szinte észrevehetetlenül. Persze csak addig, amíg meg nem szólalnak, mert akkor táncra perdülnek még a bútorok is. A kert mindkét zónájában, a szaletli alatt és a kosárlabdapálya mellett hangdobozok szórják a talpalávalót, ez utóbbi helyen szikla kivitelben. A nappali kivételével mindenhol OLED kijelzős fali vezérlőkkel találkozunk, melyek a hozzájuk mellékelt, infrás távirányítóval is kezelhetők.

 

A felsorolt alkotóelemek egyrészt kiváló minőségűek, másrészt alig észrevehetően, mimikri képességgel felvértezve illeszkednek, belesimulnak a környezetbe. Kiválasztásuk, beszerelésük és szoftveres összehangolásuk a Házimozi Stúdió hírnevét öregbíti.

 

A nappaliban minden feltétel adott a HD filmek élvezetéhez, a hangzás meglepően tiszta és erőteljes, a térhatás is kitűnő. A SIM2 Domino 80E képességeit nem kell hosszasan ecsetelnünk, a képe minden szempontból kiváló. A sokzónás rendszer előnyei ugyanúgy érvényesülnek a hétköznapokon, mint a sportolással, kerti partival, kártyacsatákkal eltöltött összejövetelek alkalmával. Aki járt már ilyen „hangosított” házban, tudja mennyire klassz, aki még nem, az sürgősen keressen módot egy meghallgatásra, mert igazán érdemes! ( - )

 

 

Hangsugárzók:

SpeakerCraft AIM Cinema One front 1pár

SpeakerCraft AIM LCR One center

NuVoAP18c LCR háttérsugárzók, 2 darab

NuVo AP18C 12 db

NuVo AP18OB 2 db

NuVo AP18RG 2 db

Mélyláda: Velodyne SPL1000R

Vetítő: SIM2 D80E

Vetítővászon: Cinemaster Profi 244x141cm, motoros

Médiajátszó: TVIX 1 TB merevlemezzel

Rádióerősítő: Arcam AVR300

DVD-játszó: Arcam DVD135

Rádióvevő: NuVo T2

Központi egység: NuVo Grand Concerto

Zeneszerver: NuVo M3

HDMI elosztó

Philips Pronto távirányító

 

Balla Béla

 

Share |

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

 

ealogo-145x50.jpgaudiocentrum_140x50.jpg

hifi_station_140x50px_logo.jpg doczy.jpg

 

Impresszum