"A jó hang mindenkinek jár"

Digitális Házimozi | 2015. Július 09., Csütörtök 17:00

Ezt a jólhangzó szlogent választotta magának az Octogon Audio, ami nemrég óta új helyen, és elegáns környezetben fogadja vásárlóit. Bemutató riportunkban Világ Lászlóval - a Sztereó magazin egykori munkatársával beszélgetünk.

 

"A jó hang mindenkinek jár!”


 Bemutatkozik az Octogon Audio

Egykori újságíró kollégánk Világ László az eltelt idők alatt a hifi és a házimozi nagy szakértőjévé vált.  Több márka forgalmazása fűződik a nevéhez, és az ország egyik legjobb Dolby Atmos bemutató szobáját is ő építette. A múltról és a jelenről beszélgetünk, miközben megismerjük az új üzletet is…

 

- Hogyan kezdődött?

 

1997-ben láttam egy hirdetést a Sztereo magazinban, hogy kollégákat kerestek. Akkor úgy alakult, hogy odakerültem a magazinhoz és szakújságíró lettem. Nagyon sok terméket teszteltem, miközben szinte mindenkit megismertem a szakmában. Volt rálátásom a dolgokra, és végül azt gondoltam, hogy ez az, amit nekem is meg kellene csinálni. Abban az időben nagyon kevés szakember dolgozott az üzletekben, és én ezen szerettem volna elsősorban változtatni. Az Oktogonon volt az első üzletem, ezért lett Octogon Audio a cég neve.

Eleinte nehezen ment, de 2001-2002 környékén kezdett megindulni a dolog. A fordulat 2004 –ben állt be, amikor elkezdett leszálló ágba kerülni a szakma, ezért úgy döntöttünk, hogy kivonulunk a piacról, és elkezdünk egyedi rendszereket tervezni. Ezekben az években eltűntek a hifi boltok a városból, szerepüket átvették a nagyáruházak, ahol mindent árultak. Mi pedig rétegigényt elégítettünk ki, és hosszú ideig jobbnál jobb rendszereket építettünk itthon és külföldön egyaránt. Ez a folyamat majdnem tíz évig, kb. 2012-13 -ig tartott, amikor újabb változás következett. Megváltozott a tendencia, mert a multi cégek egyre nagyobb mértékben vonulnak ki a piacról, mi pedig úgy éreztük,  itt az idő, hogy egy igazán komoly üzlettel újra visszatérjünk a kiskereskedelembe. Ebből az elhatározásból valósult meg az Octogon Audio új üzlete az Öv utcában.


_MG_0517 ok.jpg

 

Az Octogon Audio tágas, és több részre tagolt új üzletében, az eladótér több részre tagolt, ahol a különböző termékek rendezett egységekben fogadják a látogatót...

 

-Sokáig kerested gondolom…


Bevallom nem igazán találtunk alkalmas üzlethelységet, végül jobbnak láttuk, hogy mi magunk építsünk egyet. Kerestünk a belvárosban is, de ott nem lehet normális helyet találni, itt viszont nem vagyunk túl messze a központtól, bőséges a parkolóhely az üzlet mellett, és kiépíthettük magunknak az informatikai rendszert, megtervezhettünk mindent, ami egy jó üzletmenethez szükséges.


- Mi volt a kereskedelmi, üzleti elképzelés?


Az alapkoncepció, a lehető legfüggetlenebb hifi választék bemutatása a vásárlók számára. Elektronikákból megtalálható nálunk a Yamahától a Marantz-ig, Denon, Cambridge Audio, Harman Kardon, Sharp, Parasound, Audiolab, Focal. Hangsugárzókból is nagy a választék: psb, Revel, Tannoy, JBL, Yamaha, Dali, és még sorolhatnám.

 

OCTOGON OK.jpg

 

A hangulatos, és kíváló akusztikával megépített házimozi bemutató teremben a látogató megismerkedhet a legújabb, mindenkit ámulatba ejtő Dolby Atmos többcsatornás hangrendszerrel is.

 

Alapvetően klasszikusan 3 részre szeretem felosztani az üzlet tevékenységét. Az egyik a csúcskategóriás házimozi rendszerek, a második kategória a klasszikus sztereo zenehallgatás, és azok eszközei, a harmadik pedig a fejhallgatók. Tervezetten alakítottunk ki egy komoly részleget ez utóbbinak, mármint a fejhallgatóknak, ahol más környezetben lehet választani termékeket, mint például egy multinál.

 

-  Itt ülünk egy nagyon elegáns bemutató szobában. Mit kaphat itt az érdeklődő?


Az egyik fontos termék, egyben szolgáltatás is nálunk,  maga a hangszigetelés, annak megtervezése kivitelezése, aminek esetünkben komoly szerepe van. Éppen ezért ez a helység egyben a referenciánk is. Egyrészt ezt muszáj volt kiépíteni, hiszen egy társasház alsó szintjén vagyunk, ahol a zajcsökkentési elvárások maximálisak voltak, és a mi hangszigetelésünk hiba nélkül működik. Itt a hangszigetelésnek két szintjét is tudjuk prezentálni. A mellettünk lévő másik szobában egy másik, 105 decibelre méretezett hangszigetelt helyiség működik a társasház alatt, aminek a belmagassága elég magas, de kiválóan szigetelt. Ha bejön valaki és az a gondja, hogy a lakásában szeretne zenét, vagy házimozit hallgatni, de fél, hogy a szomszédokhoz áthallatszik a zene, meg tudjuk neki mutatni azt a hangszigetelést, ami viszonylag könnyen kivitelezhető, és itt nálunk megbízhatóan működik.


-  Amikor bejön ide egy vevő, hogyan történik a kiszolgálása? 


Ha bejön egy vásárló, rövid beszélgetés után minimum három terméket teszünk elé. Magyarán nálunk a vásárló választ, mi pedig segítünk neki.

 

_MG_0509 ok.jpg

A mennyezetről rögzített látványos üvegpolcokon, a legkíválóbb elektronikák sorakoznak, szonte valamennyi vezető brend képviselve van az Octogon Audiónál.

 

-   Mi a tapasztalat a webes vásárlással kapcsolatban? Megnézi a vevő az árút mielőtt rendel?


Nagyon ritka az, hogy valaki egy komoly sztereo vagy házimozi szettet vásárolna anélkül, hogy személyesen megnézné, hogyan működik, vagy milyen is a kinézett termék.


- A legújabb, több csatornás lehallgatási rendszer nálatok már be van építve a bemutató helységbe.


Az Octogon Audio volt az első az országban, ahol diszkrét Dolby Atmos rendszer kiépítésre került sor. Ez nagy kihívás volt, de úgy érzem nagyon jól sikerült megoldani a feladatot, és az üzletben dolgozó kollégák is folyamatos szakmai továbbképzésben vesznek részt, hogy a legmagasabb szintű tudással tudják kiszolgálni a vevőinket.

 


_MG_0536 ok.jpg

 

Igazi házimozi sarok, stilizált otthoni környezettel, ahol a vásárló kipróbálhatja a különböző elektronikákat, és hangfalakat, akár egymással történő összehasonlításban is.

 

- Miként látod az Octogon Audio Öv utcai HiFi boltjának helyzetét és funkcióját a városban?

 

Nagyon körültekintően választottuk bázisunknak ezt a helyet, amit egyre jobban megismernek, és megkedvelnek a vásárlóink. Itt zavartalanul tudunk velük foglalkozni, meghallgatni az elképzeléseiket, és megtalálni a meglehetősen nagy választékból azt a számukra megfelelő terméket, ami az ízlésüknek a legjobban megfelel. Nem véletlenül választottuk a szlogent, hogy - „A jó hang mindenkinek jár!” – mert meggyőződésünk, hogy nálunk mindenki megtalálja a számára legjobb hangot, csak el kell, hogy látogasson hozzánk. Bármennyire is az online világ felé tart a zenehallgatás, egy klasszikus és független hifi boltnak, a lehető legkevésbé elfogult üzleteknek - mint amilyen a miénk - mindig meg lesz a maga helye a piacon. ( - )

 

 

Lejegyezte: Soltész Rezső

 

Bővebb információ: www.octogonaudio.hu

 

( - )

Share |

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

 

ealogo-145x50.jpgaudiocentrum_140x50.jpg

hifi_station_140x50px_logo.jpg doczy.jpg

 

Impresszum