Devoloció
2010. Február 9., Kedd 17:18
Örömmel jelenthetjük be, egy új termék megjelenését a magyar informatika, szórakoztató elektronika és multimédia területén. Tavaly ősztől lelheti fel az érdeklődő vásárló a szakáruházak polcain a Devolo márkanévvel ellátott termékeket, ráadásul az internettel kapcsolatos kütyük között. Jóllehet a magyar piacon új termék, már meglehetősen komoly hagyományokra tekint vissza az európai, sőt a tengerentúli piacokon is. A német Devolo cég nagyon jól átgondolt stratégiával és koncepcióval és komoly fejlesztésekkel egy fehér foltnak számító területet célzott meg internethálózat-építési eszközeivel. Nagyjából itt jön a lényeg is! Nem kell bonyolult készülékekre, hálózatok felépítésére és rendkívüli informatikai berendezésekre gondolni.
A Devolo olyan hálózati adapterrendszert kínál, ami szükségtelenné teszi speciális több eres internet vezetékek lefektetését, kiépítését, hiszen azt használja, ami úgy is adott: az elektromos hálózatot. Az adapterek segítségével gyakorlatilag semmi más dolga nincs a felhasználónak, csak egy szabad konnektort kell keresni, ott ahol az internet hozzáférés bejövő vezetéke található, illetve abban a helységben, ahol éppen az internetes hozzáférési pontra szükség van. A két adapter használatával pillanatok alatt kiépíthető egy belső hálózat, amit szabadon felhasználhatunk. A rendszer egyszerűségét növeli, hogy semmilyen kiegészítő kalibrálásra nincsen szükség, az adó és vevő pont gyorsan és stabilan felismeri egymást. Az ad-hoc jellegű vételi pont nem foglal el konnektort, gyakorlatilag észre sem lehet venni. A bemeneti oldalon választható, hogy USB vagy Ethernet csatlakozó segítségével kapcsolódunk az internet modemhez.

A hálózat automatikus és biztonságos, mivel szoftveres beállítást nem igényel, továbbá DESpro titkosítással védi az adatainkat. A hálózati eszközök maximálisan kihasználják az elektromos vezetékek adta kész hálózatok előnyeit, és több felhasználási igénynek is megfelelnek. A Starter Kit egyszerű internethálózatok kiépítésére szolgál 14 Mbit/s adatátviteli sebességig. Amennyiben ez kevés, akkor a belső hálózatunk 85 Mbit/s sebességre is képes, de ehhez már a magasabb kategóriát képviselő dLAN Higspeed Ethernet áramLAN adapterek kellenek. A dLAN AVeasy adapterek 200 Mbit/s sebességgel már elegendő sávszélességet nyújtanak akár HD minőségű filmek belső áramLAN hálózaton keresztül történő továbbítására is, a megfelelő összeállításban. Érdekes kiegészítők is szerepelnek a cég palettáján, mint a dLAN Audio Extender, illetve a Wireless Extender. Az előbbi segítségével multimédia szerverünkről bárhol közvetlenül hallgathatunk zenét, míg a másikkal a rádióhullámokkal eddig elérhetetlen helyeken is biztosíthatunk vezeték nélküli internetet. Két adapter maximálisan 200 m-re lehet egymástól, ami egy családi ház esetében is bő tartományt jelent. Ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy megnő esetleg a villanyszámla, mivel valamennyi termék energiatakarékos, használaton kívül a fogyasztásuk minimális. A termékeket a Basys Kft. forgalmazza, áruk nagyon pénztárcabarát. A Starter Kit már 20.000 Ft körüli összegből kijön, míg a luxusigényeket kielégítő dLAN 200 AV Wireless G Starter Kit is 50.000 Ft alatt van. Mindez elhanyagolható a hálózatépítés költségeihez képest. A termékek már kaphatók a szaküzletekben, és ne feledjék: az elektromos hálózat többre is képes!
www.basys.hu
Kapcsolódó anyagok:









